Látás #1

Látás #1

Nem mindegy, hogy valamit nézünk, vagy látunk is. Ha csak nézzük, lehet, hogy nem vesszük észre, hogy milyen is valójában. Csak akkor látjuk, ha jól tudunk nézni. Persze az is megtörténhet, hogy azt hisszük, hogy látjuk, pedig nem is. Valami ilyesmi történt velem, mikor elkezdtem iskolába járni. Azt hittem, hogy látok, de mint kiderült, nem. Elmentünk hát a szemészetre, ahol több, mint egy óra várakozás után, végre behívtak. Az asszisztens mutogatott egy hosszú pálcikával mindenféle betükre, nekem pedig fel kellett olvasnom egy furi szemüveget viselve. Egy ideig egész jól ment, majd elakadtam. Nem akartam rosszul válaszolni, ezért inkább csak hallgattam és vártam, hátha egyszercsak jobban látom, hogy az egy I vagy F. Ekkor az asszisztens leeresztette a kezét, én elvesztettem, hogy melyikt betüt is kellett felolvasnom, ö pedig unottan így szólt:

'Még ma ha lehet, fárad a kezem...' így kaptam meg az elsö szemüvegem. 

Jópár évvel késöbb hallottam arról, hogy meg tudják javítani az ember látását egy nagyon drága kezeléssel. De ahhoz elég idösnek kellett lenni. Minden nap arra gondoltam, hogy még mennyi idö van vissza ahhoz, hogy végre meg tudják javítani a látásom. Hogy ne csak nézzek, de lássak is. 

Emlékszem, mikor ide jöttünk Hollandiába és elöször voltam itt szemészeten. Semmi szemcsepp vagy fura szemüveg, egy nagy gép minden elintézett. Aztán kiadott egy kicsi papírt, mint valami blokk, amin rajta volt, hogy milyen szemüveg is kell nekem pontosan. Az évek során a szemüvegem sajnos egyre vastagabb lett és most már -10 vastagságú és vagy ezerszer van levékonyítva a lencséje. Kipróbáltam már a kontaktlencsét is, borzasztóan idegesített. 

Pár héttel ezelött egyszercsak kaptam egy hatalmas összeget a számlámra, mert valami intézmény még lógott nekem pénzzel. Gondoltam, húúú, gazdag vagyok! Elképzeltem, hogy mi mindent tudnék belöle venni. Aztán eszembe jutottak a szemeim. Bármit is vennék, ruhát, cipöt... én azt szeretném látni, élesen látni. Rájöttem, hogy már majdnem elég idös is vagyok egy szemmütéthez, söt, idöközben fejlödtek a gépek, most már az én koromban is meg tudják csinálni. 

Szóval rákerestem, hogy mi is történt az elmúlt pár évben, és míg az én szemeim romlottak, a gépek egyre jobban fejlödtek. Találtam is egy helyet, ahol ingyenesen megvizsgálnak. Jelentkeztem és izgatottan ültem egész nap a telefon mellett, hátha végre hívnak. Estefelé végre megcsörrent a telefon és én egyböl felkaptam. 

November 11-e. Akkor fog eldölni minden. Volt értelme ilyen sokáig egy ilyen álmot kergetni, vagy sosem fogok élesen látni? 

*ha igent mondanak, lesz folytatása a történetnek, ezért a #1. :)