asszociális.

Úgy döntöttem, erröl inkább hollandul már nem is blogolok, mert ki tudja mi történne legközelebb.. Ezért inkább írok róla magyarul. Így legalább írok végre valamiröl.
Szóval tehát jelentkeztem egy ilyen egyetemi elö-programra, jobbanmondva a suli ajánlotta nekem, hogy jelentkezzek rá. Kellett csinálnom nyáron tesztet, írnom kellett magamról, satöbbi. Erre nem vettek fel. Ezek után az egyetemnek több ilyen elö-programja van, van pszichológia is. Tehát a tanárom ajánlotta, hogy jelentkezzek inkább arra, hiszen az az amit szeretnék késöbb tanulni. Mint kiderült, a másikra inkább olyanokat kerestek, akiknek még ötletük sincs. Hát nekem egész élettervem van. Mondván a másikra nem vettek fel, ebbe már kevesebb energiát fektettem, gondoltam úgysem vesznek fel.. Miért vennének fel erre.. Más osztálytársaim is jelentkeztek, mind másik szakmákra. Végeredmény megjött múlt héten pénteken: csak engem vettek fel. Nem szabadott róla szólnom senkinek, de jó vagyok a hallgatásban. Mígnem...
A barátnöm megkérdezte, hogy mik lettek az eredmények, hiszen én jártam a tanárnál. Mondtam, hogy nem tudom, kérdezze meg személyesen.
Eközben... órán én voltam az egyetlen aki odafigyelt és megcsinálta a háziát a szünetben 5 perc alatt, vehettem magamnak egy csokit. Yuppi. Ilyen egyszerüen már régóta nem kaptam csakúgy valamit.. Az osztály kijelentette, hogy biztos nincs jobb dolgom otthon, mint házit csinálni. Nem érdekelt, gondoljanak amit akarnak. Talán még nem említettem, de a legtöbben még csak most lesznek 16 évesek. Tehát, tényleg nem szokott érdekelni, hogy mit gondolnak rólam, mondván mindig is furának fognak tartani a korkülönbség miatt. A következö órán a tanár kijelentette, hogy ma délután tesztünk lesz, az óráink után. Nekem a csütörtököm úgy néz ki, hogy elmegyek reggel suliba, ott vagyok délig, utána elbiciklizek egy általános suliba ahol egy kisfiúval kell játszanom, mint kötelezö jótett (valami .... munkának hívják magyarul) Ezek után visszabiciklizek a suliba, majd többnyire még összefutok a tanárral, aki ezt a munkámat intézi és el kell neki mesélnem mi volt. Ezek után fel kell hívnom a céget akiken keresztül a kissráchoz megyek és nekik mégegyszer el kell mesélnem. Szóval, felraktam a kezem és közöltem, hogy legkorábban ha kihagyom a beszélgetéseket is csak fél 3-ra tudnék a suliban lenni. Mindenki elkezdett kiabálni, hogy nem, azt nem lehet, hiszen ez az utolsó tanítási nap a szünet elött, milyen életem van nekem hogy nincs jobb dolgom mint utolsó nap tesztet írni... Menjek inkább haza könyvet olvasni. Ekkor már kicsit kezdett idegesíteni az egész.
Eközben a barátnöm elment a tanárhoz, és megtudta, hogy nem vették fel. A tanár hozzátette, hogy pedig én tudtam, azt hitte én majd elfecsegem. Még jó, hogy megígértette, hogy ne mondjam el.... Tehát a barátnö úgy döntött, hogy nem szól hozzám többet. Oké, legyen. Ekkor már kicsit ki voltam akadva, hogy mégis milyen helyen vagyok, hogy mindenki ilyen gyerekesen viselkedik..
A tanár úgy döntött, hogy a tesztet igenis megírjuk, és mindenki szépen vár rám egy fél órát, hogy visszaérjek. Szünetben fura módon valaki kiöntött mindent a táskámból amit egy percre a nyitott polcon hagytam az aula mellett. Nem baj, gondoltam, és elbicikliztem az óráim után.
Biciklizés közben arra jutottam, hogy nem velem van a baj és talán nem is velük. Najó, erre nem pont így gondoltam, csak próbáltam így gondolni.. :D Igenis számít ez a pár év korkülönbség. Mivel ök túlságosan elfoglaltak azzal, hogy mit gondolnak mások róluk, biztos nem volt idejük felnézni a sulioldalra, ahová mindig ki van írva a házi. Nekem igenis volt két üzenet között a barátommal és egy jogsi-vizsga alatt idöm arra, hogy észrevegyem és a szünetben gyorsan megcsináljam. Az, hogy ennyire kiakadnak a dolgokon, normális. Régen énis csináltam ilyeneket.. De nem találtam arra választ, hogy miért is kéne nekem ezt türnöm. Egyáltalán nem vagyok asszociális, szoktam velük beszélgetni a szünetekben, együtt sétálunk néha az állomásra... Azért, mert én nem élvezem a húú bulizzunk és igyunk meg mindent bulikat és a jajjjj, annyira szerelmes vagyok ebbe a srácba akit két napja ismerek szerinted lefeküdjek vele beszélgetéseket, még nem jelenti azt, hogy nekem nincsen magánéletem amiben csinálok is valamit. Van egy barátom, utazunk, néha még mi is bulizunk, moziba megyünk, vannak korombeli barátnöim akikkel egyetemekröl, lakásokról, gyerekekröl, jogsiról meg ilyenekröl beszélgetünk. Igenis van életem, csak mindent be tudok osztani és meg tudok tervezni. Ebben szerintem nincs semmi asszociális. Még mindig... valaki légyszi mondja meg, miért kéne türnöm a sok gyerekes hülyeséget, mikor semmi értelme sincs..

Végre szünet, két hét az igazi barátaimmal és családdal.. :)

Mindenkinek kellemes ünnepeket és Boldog új évet is elöre! :)