13.2.10

Egyedül

Ezt már olyan régen írtam.. azthittem, hogy a régi gépemröl a hugom már rég kitörölte és sehol sincs meg. Erre most megtaláltam ezen a gépen, ráadásul nem is volt eldugva: a dokumentumoknál egy mappában volt az összes régi írásommal együtt. Nem mindegyikre emlékszem már pontosan, de majd elolvasgatom öket és felrakom hibák nélkül. :] Ennek a történetnek az eleje szerintem borzalmas a sok "ö" miatt, de.. nem illik egy történetet átírni.. :D Ez így volt megírva és kész! Remélem tetszik. :]

Öt testvéremmel éltem együtt egy dobozban. Mindannyian gyönyöru egyiptomi kismacskák voltunk. A gazdáink rengeteget foglalkoztak velünk, és a mamámmal. Mindennap egy kicsi, kék tálban kaptunk egy kis tejet. Ezt megitta a mamánk majd minket is megszoptatott. Így teltek a napjaink, mígnem egy idegen ember jött hozzánk. Örökre megjegyeztem az arcát… Szöke haja volt, kék szeme, és aranyosan mosolygott ránk. Kivette az egyik kistesómat és megnézegette. Ö nagyon megijedt és ijedtében nyávogásba kezdett. A lány visszatette, majd megnézte ugyanígy az összes testvéremet, végül engem is kivett a dobozból. Szörnyen kényelmetlen volt az ölében, így kínomban én is sírni kezdtem. Ö erösen végighúzta a kezét a hátamon, majd a nyakamnál fogva visszatett a dobozba. A mamám megvigasztalt, de pár percre rá újra kivett a lány és áttettek egy másik dobozba. Ez sokkal kisebb volt, és a testvéreim sem voltak itt velem… Egyedül voltam. Majd a dobozt becsukták. Pár kis lyukon besütött a napfény, ezen kívül teljes sötétség volt a dobozban. Jó félórát voltam a sötétben. Ekkor a doboz kinyílt. Én azonnal menekülni próbáltam. De nem sikerült. A lány kivett a dobozból és egy nagy, piros, puha párnára tett rá. Kinyitottam kicsi szemeimet és kicsit homályos látással, de körbenéztem a szobában. Sárga volt a fal, és a szobában minden bútor fából készült. Volt egy kis éjjeli szekrény, a tetején egy macskás órával, egy ágy és egy ruhásszekrény. Én a földön voltam a kicsi puha kispárnán a lány ölében. Egyedül… Hiányzott a mamám, és a testvéreim is. Ráadásul éhes voltam! De a lány nem értette, hogy miért nyávogok. Ö csak megsimogatott, majd arrébbrakott a párnán. Végül felállt és kiment a szobából. Sajnos nem tudtam lemászni a párnáról, és így elszökni… Két napig voltam így egyedül. Éhesen, betegen, és lesoványodva. Ekkor kinyílt a szobaajtó, ezt is csak azért vettem észre mert nagyon hangosan nyikorgott. Felemeltem a kis fejem, de az azonnal visszabukott a párnára. A gazdám volt az és a mamám az ölében! Halkan nyávogtam egyet, mire a mamám azonnal hozzámfutott és lefeküdt mellém. Éreztem meleg testét, de képtelen voltam kinyitni a szemem. Éreztem a gazdám mennyire aggódik értem, és azt is mikor megsimogatott. Egyre rosszabbul éreztem magam és egyre kevesebb dolgot vettem észre. Utoljára, nagy nehezen kinyitottam a szemem és ránéztem a mamámra. Ö sírt és szorosan magához ölelt. Éreztem, hogy ö sem táplál már reményeket értem. Ekkor a szemem újra visszacsukódott. Hallottam mamám kétségbeesett sírását, majd eltünt a világ. Megszüntem létezni. Soha többet nem láthattam a mamámat, a testvéreimet, és a gazdámat. És mindez a szöke lány miatt… Mert egyedül hagyott.

* TILOS másolni az engedélyem nélkül!

No comments:

Post a Comment