kitartóan..

Kezdjük azzal, hogy havonta egyszer az átlagosnál is hisztisebb vagyok, és a fantáziám még élénkebb. Durva. Na, ma is pont egy ilyen nap van, de.. ma lett feltéve a kérdés, a fantázia megvan, gondolkoznom kell!
A kérdés a következö: Mit csináltam végig az életem során kitartóan? Kétszemszögböl, csakhogy megmaradjanak az igaziak.. Szóval, amiket szerintem én kitartóan csináltam..
1 -én, Kitartóan járok suliba és tanulok. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, amikor nincs kedve semmihez, de azokon kívül én mindig is jó voltam a suliban. A tanulást nem hagytam abba még most sem, kitartóan csinálom.
1 -szülök, Járok suliba, néha beteget színlelek és lógok. Havonta egyszer például, mert fáj a hasam. Persze. Rossz jegyekröl nem szólok!
2 -én, Kitartóan jártam lovagolni. Egy felejthetetlen nap volt mikor szakadt az esö és én sírtam, hogy engedjenek el, mert biztosan lesz így is edzés.. Végül elengedtek, de nem volt edzés, csak rendberaktuk a lovakat. Nyáritáborban kutyakaját is ettünk, meg éjszaka játszottunk a lovakkal és alig aludtunk.. :D Aztán rájöttem, hogy szerelmes vagyok, vagy mi.. és néha ellógtam az edzésekröl. Szülinapomon kijelentette a srác, hogy még csak nem is kedvel. Abbahagytam a lovaglást, legalábbis szüneteltettem, mert lelkiismeret-furdalásom volt attól, hogy ellógtam egy ekkora hülyeség miatt.
2 -mindenkimás, Jártam lovagolni, aztán egyszercsak abbahagytam, mert elfoglaltak a srácok. Kislányból nagylány lett, és elkezdett kamaszodni, a lovak más egyáltalán nem is érdeklik..
3 -én, Kitartóan írok. Nemtudom, hogy feltünik-e valakinek is, hogy ha egy napot nem írok, akkor mikor legközelebb megint, akkor bepótolom.. Ha semmi sem jut eszembe, akkor is kitalálok valamit.. És amit eddig senkinek sem mutattam, írok egy regényszerüt is, majdnem mindennap egy kicsit. De persze azt senki sem látja, így..
3 -mások, Blogot ír. Néha. Aztán egyszercsak megunja, abbahagyja és aztán megint újrakezdi. Néha belekezd egy hosszabb történetbe, de aztán annak sosem lesz vége..

4 -én, Lehet, hogy másoknak olyan egyszerüen megy reggel felkelni és abbahagyni az álmodozást, rájönni, hogy a szökeherceg nem jön fehér lovon és a matekházi sincs meg, a hajam össze-vissza áll, de én utálok reggelente felébredni. Felkelni, felöltözni, elökeresni a mosolyomat és csak mosolyogni, másokat felvidítani, még akkor is, ha öket egy csöppet sem érdekli, hogy velem mi van.. Megpróbálni bebizonyítani, hogy igenis használható vagyok valamire, igenis okos vagyok, igen, szoktam enni, még csokit is, csak éppen akkor nem volt kedvem.. Mert nem hiszik el, csak mosolyognak és legyintenek. Kis apróságokért nem jár dicséret. Pedig mindenki megérdemelné, és attól mindenki jobban érezné magát. Mert hiszek abban, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki reggelente nem akar kimászni az ágyból.. De mi ezt csináljuk minden nap, kitartóan.
4 -mások, Mások csak azt veszik észre, amikor rossz kedvem van. Mert a jókedv nálam olyan természetes jelenség.. Mások csak a hibákat látják, azokat a pillanatokat, amikor egy baromságot próbálok elhitetni emberekkel, mert én abban hiszek. Mosoly, legyintés.

Több nem jut eszembe, mert valami idén megváltozott.. Nem próbálok ki új dolgokat, még akkor sem, ha igazán szeretném. Mert a fent említett dolgokat senki sem veszi észre, így ha egyel bövülne a lista sem tünne fel senkinek.. Magamért csináljam? Nem, köszönöm. Ha egyszer nincs hozzá kedvem, az máris egyenlö azzal, hogy nem is akarom igazán és nem veszem komolyan. Akkor nem kezdek bele, és így nem hibázok.

Most csak úgy egy pillanatra álljon meg mindenki.. Gondoljon arra, amit legutóbb jót tett. Ki vette észre? Ugye milyen fura..? Pontosan erröl beszélek.. o_O,

*ez inkább magamnak szól, de én nem hangosan szoktam gondolkozni, hanem írva.. :D